Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

A LUTHERI REFORMÁCIÓ FOLYTATÁSA

A csapat többi tagja

illusztráció

Luther Mártonnak méltó munkatársai is akadtak. Mindenekelőtt a nála 14 évvel fiatalabb Philipp Melanchthont kell megemlíteni, aki nemcsak a wittenbergi egyetemen, hanem a reformáció ügyében is méltó társa volt Luthernek. Kitűnő nyelvész és nagyszerű szervező volt. Egyetemi előadásait igen sok külföldi diák hallgatta, sok magyarországi és erdélyi tanítványa is volt. Óriási levelezést folytatott: 9600 levele maradt fenn! Joggal nevezik "Németország tanítómesterének", hiszen hatása minden német iskolára kiterjedt. Ő fogalmazta meg az evangélikusok névadó hitvallását, az Ágostai Hitvallást. Sírja Luther végső nyughelye mellett található a wittenbergi vártemplomban. Kettejük mellett jelentős reformátor volt még Wittenbergben Justus Jonas és Johann Bugenhagen, majd később Genfben Kálvin.

Kapcsolódó oldalak

Luther-honlap: Emberek Luther körül

   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Mi mindennel foglalkozunk?
Az evangélikusságról általában
Luther élete
A lutheri reformáció folytatása
A csapat többi tagja
Az Ágostai Hitvallás
"Megszólal magyarul az Isten"
Éneklő reformáció
Még néhány adat
A Lutheránus Világszövetség
Az evangélikus derű
Evangélikus jelképek

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Evangélikus Egyszeregy anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.