Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

MIT JELENT NEKEM A TEMPLOM?

A templom - Isten háza. Kinczler Irén vallomása.

illusztráció

Gyerekkoromat Kárpátalján, ezen belül is Ungváron töltöttem. Több nemzet és több vallás élt ott együtt. Emlékszem a zsinagógára, az ortodox vagy a görögkeleti templomra, de legtöbbet a mi kis Druget téri templomunk jelentett nekem. Lelki identitásomhoz szervesen hozzátartozott ez a neogót épület. Kislányként gyakran gyönyörködtem benne. Nekem tetszett a belső festése is, amiről pedig utólag megtudtam, hogy művészileg alighanem értéktelen volt. Sokat néztem az oltárképet, amely a Gecsemáné kertben gyötrődő Jézust ábrázolta. Teológiailag azt is megtanultam, hogy a kereszt-ábrázolás jelentheti a legtöbbet, nekem ez a kép mégis nagyon fontos volt.

És a lelkészek Luther-kabátja! Ott, Kárpátalján, sokféle színes ornátust is láthattam, de ez a fekete viselet egészen más volt. Mindig büszke voltam a saját papomra. Egyszer valaki azt mondta a Luther-kabátos lelkészekre, hogy "olyanok, mint a varjak", de én így szerettem őket. Ebben a viseletben a tudomány és a hit találkozik össze, hiszen eredetileg még a tudós jogászok viseltek ilyen köntöst.

Amikor az orosz megszállás miatt menekülnünk kellett Ungvárról, egy időre Szencen találtunk menedéket. Ott hiába kerestük a templomot: a helyi evangélikusok egy moziban tartották az istentiszteletet. Emlékszem, a hívek között ott voltak a visszavonuló magyar katonák. Az a teljességgel profán hely is templommá szentelődhetett.

Aztán tovább kellett menekülnünk, és Budapesten, Kőbányán kötöttünk ki. Azonnal megkerestük a templomot. Az istentisztelet előtt szívszorongva vártuk, vajon milyen itt a közösség, és főképpen hogyan fogad majd minket, menekülteket a gyülekezet. Aztán kinyílt az ajtó - és belépett az Koren Emil, aki Ungváron is lelkészünk volt, és akit szintén ide sodort a történelem. Megrendítő volt ez a találkozás.

Azóta csaknem hatvan év telt ez, és egészen hozzám nőtt ez a templom. Itt avattak lelkésszé, sokszor prédikálok itt, különösen szeretem a családi alkalmakat. De be kell vallanom, szívesen állok meg a teljesen üres templomban is. Fiatal koromtól kezdve gyakran volt arra alkalom, hogy például oltárdíszítés közben csöndben elidőzzek itt. Szeretem az itteni csendet.

Sokat jelent az is, hogy az úrvacsorát térdelve vesszük. Nem baj, ha fáj a lábunk...

Fiatal koromból jól emlékszem a szétlőtt templomra, és annak sérült tornyára. Meg a ma már primitívnek tartott gyülekezeti teremre. Lehet, hogy csak ilyen-olyan terítőre futotta, de a termet hitvalló gyülekezet töltötte meg. Ismertük és szerettük egymást. Összetartottunk. Szegények voltunk, így sok mindent magunk készítettünk. Úgy tákoltunk össze egy térdeplőt. Aztán jött egy vendég lelkész, nagy tekintély, aki ezt mondta rá: "diszgusztáló". Soha nem hallottam még ezt a kifejezést, nem is értettem pontosan, mit jelent, de éreztem, leszólja kezünk munkáját. És az nagyon fájt.

A gyülekezeti teremhez tartozott egy színpad. A nagyhét két napján a passiót adtuk elő. Máskor meg "A negyedik keleti bölcs" című darabot. Később egy Bornemisza Péterről szóló oratóriumot. Mindig is vallottam, hogy az ilyen közös előadásoknak, színjátékoknak óriási a jelentősége.

Az én nemzedékem soha nem felejti el "a vagont"! Ez egy használaton kívüli, leselejtezett vasúti kocsi volt, ami a háborút követően valahogy a templom kertjébe került. Az öreg lelkész nem engedett be minket, fiatalokat az elegáns gyülekezeti terembe, így segédlelkészünk, Koren Emil vezetésével mi itt tartottuk alkalmainkat. Egy életre meghatározták sorsunkat az itteni bibliaórák és szeretetvendégségek.

Fiatalként nagyon szerettük a templom karzatát. Mi kórusnak neveztük. Büszkék voltunk arra, hogy már nem kell lent, szüleinkkel ülnünk. Ezért aztán olykor rendetlenkedtünk is egy kicsit. De azért, mert otthon éreztük itt magunkat, a magunkénak tudtuk az épületet. Szívesen visszajöttünk a délutáni istentiszteletekre is, vasárnap 2 órára. Ám az esti alkalmaknak volt igazán különleges hangulata. Ezek is fontosak, nem csak azok, amikor tömve a templom. Úgy olvastam, hogy Albert Schweitzer is nagyon szerette ezeket a csendes esti istentiszteleteket. Nálunk Kőbányán ilyenkor sokszor szolgáltak idős, gyakran félreállított nyugdíjas lelkészek. Sólyom Jenő, Kapi Béla, Gyimesi Károly. Meghatónak találtam, ahogy ezek az idős papok közöttünk szolgáltak, amíg jártányi erejük volt.

Amikor még könnyebben tudtam mozogni, a pincétől a padlásig bejártam a templomépületet. A számomra titokzatos múlt megannyi darabjára bukkantam kalandozásaim során. Az itt-ott fellelhető vasszerszámok Kőbánya múltját hozták elém. Életre keltek a porlepte képek, szekrények és könyvek. A karzat fölött volt egy úgynevezett torony-szoba. Egykor Sztehlo Gábornak, a Kőbányára száműzött gyermekmentő lelkésznek volt itt alkalmi irodája. Aztán sokáig itt álltak azok a kőkorszaki sílécek, amelyeket az ifjúság téli táborozására a Mátrába vittünk magunkkal. A fiúk még följebb is merészkedtek, fel egészen a harangig. Mindig izgatottan jöttek vissza, ha nagy titokban felmásztak oda a meredek létrán.

Jó tíz éve a gyülekezet egybenyitott két nagyobb pincehelyiséget. Szépen kifestettük a falakat, megoldottuk a szellőzést. Finn testvérgyülekezetünkről Lohja-teremnek neveztük el. Számomra ez a helyiség a találkozásokat jelenti.

Sokan azt mondják, hogy kiürülnek a templomok. Külföldről gyakran olyan híreket is hallunk, hogy érdeklődés hiányában be is zárják őket. Ám könyörgöm, a tornyok maradjanak meg! Csak hívogassák továbbra is az embereket, akik - hiszem - előbb-utóbb vissza fognak térni! A sok profán hely mellett szükség van a szent térre.

Ja igen, és szerintem az sem baj, ha egy istentisztelet előtt beszélgetnek egymással az emberek. Sokan haragszanak erre, és úgy tartják, olyan ez, mintha vásárcsarnokban lennénk. Szerintem a templom a találkozás helye is. Ahol jól esik a másikkal közösségben lenni. Csak ismerjük meg egymást. Szólítsuk meg a másikat. Ha egy új ember érkezik, köszöntsük őt, adjunk kezébe egy énekeskönyvet. Érezzék otthon magukat!

Nemcsak nagy gyülekezeti kombinátokra és konferenciaközpontokra van szükség, hanem templomokra, kicsiny templomokra is. Hogy Mózessel együtt átélhessük mi is: "Szent ez a hely, ahol állsz...". Igen, szükség van templomokra, különben még megőrülne az ember az őt körülvevő materiális szennyben.

Nem tudok megrendültség nélkül beszélni arról, mit is jelent számomra a templom. Alighanem tudatalattimat is meghatározza. Mint a csontváz a testet, úgy tartja az életemet.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
"A pincétől a padlásig"
A templom és látogatói
Mit jelent nekem a templom?
A templom - Isten háza. Kinczler Irén vallomása.

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Evangélikus Egyszeregy anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.