Evangélikus Egyszeregy :: Az egyház gyülekezetekből áll :: Mit jelent nekem a gyülekezet?

Seregély Sámuel ismert ember Sárváron, ő mindenki Samu bácsija. Hetvenhét esztendősen fiatalokat megszégyenítően aktív, számos helyi közösség tagja, színdarabban vállal szerepet - és az evangélikus gyülekezet szinte minden alkalmán jelen van.

Egy apró, vegyes felekezetű vasi faluban születtél. Szüleid mindketten evangélikusok voltak?

Nem. Édesapám volt evangélikus, édesanyám református. Engem édesapám után evangélikusnak kereszteltek. A falu lakossága fele-fele arányban volt evangélikus és katolikus, néhány Gutaházára férjhez ment asszony volt csak református.

Vas megyének az a része kevéssé evangélikus. Volt a faluban templom, vagy máshová jártatok?

Sem evangélikus, sem katolikus templom nem volt. Engem is Nemeskoltán, a három kilométerre található falu evangélikus templomában kereszteltek. Iskolába is oda jártam.

Milyen volt egy evangélikus iskola annak idején?

A nemeskoltai híresen jó. Én hat évesen kerültem oda, ami a templom mellett állt, Dala Zoltán kántortanító kezei alá. Az iskola egy osztálytermében hat évfolyam járt egyszerre. Jellemző volt a színvonalra, hogy több katolikus gyerek is odajárt, noha volt a faluban katolikus iskola is. Heti hat napot jártunk iskolába, vasárnap pedig templomba, minden héten. Nemeskoltán a helyi gyerekeknek ezen felül vasárnap délután gyermek-istentiszteletet is tartottak, külön nekik szóló liturgiával.

A hitoktatást a kántortanító tartotta?

Igen, mégpedig nagyon alaposan és szigorúan. Kiváló oktató volt, de ha valaki nem tanult rendesen, akkor bizony a nádpálca is segített tartani a szintet! Mégis nagyon szerettük. programokat szervezett, gyermekkórust alakított és tanított. Emlékszem, amikor Kapi Béla püspök a faluba látogatott, a mi kórusunk is szolgált neki. Dala tanító a felnőtteknek is szervezett dalárdát. Érdekes volt, hogy a katolikus gyerekeknek nem kellett sem evangélikus hittant tanulni, sem evangélikus alkalmakra járni. Amikor nálunk volt hittanóra, ők átmentek a katolikus iskolába.

Milyen volt a konfirmációi felkészülés?

Nagyon más, mint mostanában. Mi nem olyan konfirmációs kátéból tanultunk, mint a mai gyerekek, de nekünk is volt egy kis füzetünk. A felkészülést már nem a kántortanító, hanem a lelkész, Kovács Béla tartotta. Nagyon alaposan és kitartóan. A mi füzetünk nem kérdéseket és az azokra adott feleleteket tartalmazta, hanem a Bibliát dolgozta fel. A lelkész megkövetelte, hogy fújjuk a tananyagot, még ma is pontosan elmondom a történeti, prófétai és tanítói könyveket, név és sorrend szerint a prófétákat és az apostolokat. Amikor a konfirmációra került a sor, mindannyian tökéletesen felkészültünk!

Hány évesen konfirmálkodtál?

Tizennégy éves voltam. Akkoriban tértek át az iskolák a 8 osztályos tanításra. Mivel a nemeskoltai magas szintű volt így nálunk az elsők között vezették be az új rendszert. Ez volt az oka, hogy mi a nyolcadik év végén konfirmálkodtunk. Persze az új rendszerre áttérésben volt szerepe a háborúnak is, mert így nem kellett a magasabb osztályokba járóknak Szombathelyre bejárniuk.

Milyen ifjúsági alkalmak voltak fiatal korodban? Voltak olyan konferenciák, ifjúsági találkozók mint mostanában?

Igen, mi is sokat jártunk kirándulni, táborozni Kőszegre, Gyenesdiásra és máshová is. Ezekre többnyire a KIE táborok résztvevői is jöttek. Sajnos, mire én is abba a korba kerültem, hogy már részt vehettem volna a KIE-ben, a háború miatt arra már nem volt lehetőség.

1942-ben végeztél az iskolával, mit csináltál ezután?

Otthon maradtam és apámnak segítettem a gazdaságban. Így éltem 1948-50-ig, aztán a postára kerültem. Volt a faluban egy fiókposta, ott dolgoztam a postai segédtiszti tanfolyam elvégzése után, közben még segítettem a gazdaságban.

Közben nagyot változott a világ, az egyházak helyzete egyre nehezebb lett. Hogy zajlott ez a folyamat Gutaházán?

Minden megváltozott. Államosították az iskolát. Dala tanító Vépre, egy színtiszta katolikus faluba került, odahelyezték. Az egyház kerten kívüli földjeit, a tanító használatában volt földeket betagosították a TSZ-be. A földek elvesztésével és a magángazdálkodás megszűnésével a gyülekezet fenntartásában is nagy változások álltak be. Régen a falusiak gabonában fizették az egyházfenntartói járulékot, pontosan kiszámolták, hogy aranykoronánként mennyi jár. Mindenki bevitte a gyülekezet magtárába a rá eső mennyiséget. A TSZ-tagosítás után már pénzben szedte a gyülekezet a járulékot, igaz, egészen kis összegeket.

Milyen változást hozott az új rendszer a vallásgyakorlás terén?

Ez is nagyon megváltozott. Én 1964-ig Gutaházán voltam a postán, ott, illetve Geregyén laktunk a családommal. Állami állásom volt, tiltották a templomba járást. Nem lehetett kockáztatni, mindenkit figyeltek. Ebben az időben Nemeskoltán már nem is volt állandó lelkész, a nádasdi lelkész járt helyettesíteni. 1968-ban költöztünk Alsóújlakra szolgálati lakásba, akkor már a kámi postán dolgoztam. Ebben az időben már járhattam volna templomba, de ott és a környéken meg nem volt. Katolikusok laktak csak arra.

Aztán Sárvárra kerültél. Ennek köszönhető, hogy újra közel kerültél az egyházhoz?

Igen. 1976-ban ajánlottak egy pénztárosi állást a sárvári OTP-ben. Akkor a postai betétgyűjtést az OTP felügyelte, így ismertek. Sárvárra, illetve előtte egy rövid ideig Rábasömjénbe költöztünk. Akkor már el mertem menni az evangélikus templomba, lehetett és volt is rá lehetőségem. Solymár Gábor volt akkor a sárvári lelkész.

Ettől az időtől tartozol tehát a sárvári gyülekezethez.

Igen. Ekkortól járok rendszeresen a sárvári templomba. Eleinte még volt bennem egy kevés tartás, mert a feleségem a városi párttitkár feleségével együtt tanított, de nem volt soha problémánk.

Többször vállaltál különféle szolgálatot a gyülekezetben.

Egyszer Solymár Gábor keresett meg, hogy szükség lenne új pénztárosra. Ez volt az első szolgálat. Sokáig voltam pénztáros, de voltam egy ideig felügyelő is. Ma másodfelügyelő vagyok. Van egy szolgálat, amit az utóbbi években végzek, temetéseken a lelkész mellett én vagyok a kántor. Mind Solymár Gábor, mind az őt követő Schermann Gábor felesége szépen énekelt, ők jártak a temetésekre. Amikor Gyarmati István került ide lelkésznek, akkor kezdtem el vele járni én is. Ha nem akadályoz valami halaszthatatlan, máig szívesen vállalom ezt a szolgálatot.

Ismert vagy a városban arról, hogy sok szervezet életében aktívan részt vállalsz. Mégis, nagyon ritka, hogy a vasárnapi istentiszteleten nem vagy ott, az istentisztelet végén nem állsz a persely mellett. Ott vagy a bibliaórákon, a nőegylet rendezvényein, a nyári templom körüli munkákon. A gyülekezettel tartasz az országos rendezvényekre. Ha a gyülekezet alkalmi kórust szervez, ott énekelsz. Hogyan egyezteted ezt össze a többi elfoglaltságoddal?

Nyugdíjasként magam gazdálkodok az időmmel. És úgy gazdálkodok vele, hogy a gyülekezeti alkalmakra mindig jusson.

Sokszor nagy szolgálatot teszel azzal, hogy te vagy a konfliktusok kezelésében a békítő. Honnan jön ez a késztetés?

A családból jön, ebben édesanyám természetét örököltem. Otthon vidáman teltek a napok, sokat énekeltünk egyházi (evangélikus és református) énekeket, világi dalokat. Szeretetben nevelkedtem, ezért érzem fontosnak azt, hogy szeretettel kommunikáljak. Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok!