Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

KÜLÖNLEGES ISTENTISZTELETI ALKALMAK

Ökumenikus istentisztelet

illusztráció

Különböző felekezetű keresztények egy közösségben megtartott istentiszteletét illetve imaóráját jelenti. Minden év januárjában sor kerül az ún. ökumenikus imahétre, amikor is római katolikus, református, evangélikus, metodista, baptista, görög katolikus stb. felekezetű gyülekezetek együtt imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért. Általános gyakorlat szerint a lelkészek mindig valamely más felekezet templomában szolgálnak igehirdetéssel. Az istentisztelet rendje ilyenkor vagy a "házigazdák" általános rendjéhez, vagy az Ökumenikus Tanács által megállapított közös rendhez igazodik. Az ökumenikus alkalmak sok helyen nem korlátozódnak az évnek erre az egy hetére: a protestáns egyházak rend szerint közösen ünneplik pl. a reformáció ünnepét is. 2001 óta ökumenikus esküvőre is lehetőség van a római katolikus, a református és az evangélikus egyház hívei között.

   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Bevezetés
Az istentisztelet rövid története
Hogyan zajlik az evangélikus istentisztelet?
Gyónás
Úrvacsora
Gyakorlati tudnivalók
Különleges istentiszteleti alkalmak
Karácsonyi és passiói istentisztelet
Ökumenikus istentisztelet
Istentisztelet vagy áhítat?
Mit jelent nekem az istentisztelet?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Evangélikus Egyszeregy anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.